Zörögve húzom sánta kis kocsim a jégen,
vásárolni megyek csak ide le a sparba.
Kabátot vettem, és egy másikat alája.
Az égbolt rám hajol, mélyen, szürkésfehéren.
Míg rólad álmodom, őszinte éjszakákról,
s rimekre bukkanok, a halhatatlan varjak
csak sétálnak sután, átveszik a hatalmat:
az egyikük Psyché, az a sötét meg Ámor.
De föltámad a szél, kezem zsebembe rejtem,
fáznak emlékeim, s a végtagok is fáznak.
(A gyapjukesztyümet néha otthonfelejtem.)
Magamban áldalak. Átkozom, hogy öregszem.
Cipőmet kibontják az utcák és a házak.
Letérdelek tehát. A szívemben alázat.
A képen Van Gogh festményének részlete.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése