én gyönyörködöm benned a halál
az ablakomra simul a viharban
egy ázott levél reszketése csattan
valami messze térdig ér a sár
emlékeimben könyörgő tenyér
riadt szemek átkozzák eljövendő
világunk felbúg élesen a mentő
és cuppogunk a sárban térdig ér
a nadrágod ha leveszem az arcod
csak bámulom ahogy ölembe hajtod
a fejed akkor éjjel ránk talál
a nyugalom és nem félünk a bőröd
derengése lesz őröm és az őröd
én gyönyörködöm benned nincs halál
A képen Constantin Brâncuși szobra.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése